"A legrövidebb út önmagamba a világ körül vezet." (Kayserling)
Nagy útra készülök; életemben először egyedül egy ilyen nagy szabásúra. A spanyolországi zarándokutak közül az északit tűztem ki célul, több mint 900 km legyaloglását. Nem tudom meghatározni a pontos időpontját, hogy mikor született meg bennem az elhatározás, hogy erre az útra vállalkozzam; inkább azt mondanám, hogy az Út hívott meg vendégségbe. Úgy emlékszem, hogy Sándor Anikó El Camino - Az út, ami hazavisz című könyv volt az első caminós olvasmány, ami a kezembe került, bár előtte már számtalanszor hallottam az Útról. Két nap alatt kiolvastam a könyvet és azt hiszem azzal meg is volt az irány. Rendszeres látogatója vagyok a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak és ami fellelhető volt a témában, mind kikölcsönöztem és elolvastam. Estéről-estére faltam a sorokat és lélekben a szerzőkkel együtt róttam az utat. Velük együtt nevettem és sírtam. Mintha évszázados sebek szakadtak volna fel bennem. Minden érzést ismertem - örömöt, bánatot, fájdalmat, megérkezések eufóriumát. Magamból zokogtam ki az ők fájdalmukat és voltam hálás minden felismerésükért. Nem volt kérdés, hogy mennem kell. Kiélesedett a fókusz, egyik jel jött a másik után. Már csak az volt a kérdés, hogy hogyan tudom ezt megvalósítani. Elkezdtem utána olvasni, neten információkat összegyűjteni és úgy mutatta meg magát egyre több útvonal, lehetőség. Francia út, Északi út, Primitivo, Portugál út, Via Francigena, Szent Ferenc zarándokút és megannyi Európát keresztül-kassul összekötő utak. Mivel a francia út a régi, klasszikus útvonal, azt járják a legtöbben, állítólag lassan - főleg nyáron - vállalhatatlanná válik. Igaz, az van leginkább kiépítve; így a legbiztonságosabb is. Rengeteg történelmi értéket sűrít magába, az egészet áthatja a camino szellemisége és sajnos, a "turista zarándokok" tömege. Az érvem, hogy miért az északi utat választottam, az a természet és a túrázás végtelen szeretete. Az északi út az óceán partján halad végig, sokkal inkább szól a természetjárásról, mint a kiépített infrastruktúráról. Mikor eldöntöttem, hogy a 2017-es évet erre az útra teszem fel, úgy éreztem, hogy az emberek és az emberi gyarlóság, amitől a leginkább "menekülni" szeretnék. A saját gondolataimmal lenni, lélekben megpihenni, és kicsit lekapcsolni magam egy olyan "rendszerről", amit valamilyen formában magam is táplálok, de egy jó ideje már zsigerileg nem értek vele egyet. Ami még az északi út mellett szólt, az az, hogy hat hét szabadságot csak nyáron volt esélyes kialkudnom és a francia úton nyáron a tömeg mellett, a meleg is elviselhetetlen. Mivel az északi az óceán partján visz, hűsebb a levegő, igaz, csapadékosabb az időjárás. Ezt mondják...
Év eleje volt mikor a munkahelyem ledobtam az "el szeretnék menni a caminora, szeretném egyben kivenni a szabadságomat és hat hétre kiírni magam a munkából" bombát. Szerencsére nem robbant nagyot. Időt kértek a kivizsgálásra. Szó szerint valahogy így hangzott, hogy: "ha nyáron, félévzárás után mennél, akkor szerintem rendben lesz". Teltek a hetek, nem jött a válasz, de a függöny mögül azért súgtak, hogy valószínűleg rendben lesz. Február elején megkaptam az engedélyt és onnan eldöntött lett a dolog. Menni kell! Hisz ezt akartam. Mégis némi ürességgel vegyes félelmet éreztem. Úristen, most már nincs visszaút! (Valahogy ezt éreztem akkor is mikor egy hónapra Balira utaztam és megvettem a repülőjegyet. Életem egyik meghatározó útja volt. Azóta is azokhoz az érzésekhez nyúlok vissza, ha épp nem a legkerekebb a világ.)
Úgy érzem, hogy minden segíti az utamat; határozottan tol be ebbe az irányba. Egy szépen kirajzolódó folyamatábrája van. Egyik esemény következik a másikból, kéz a kézben járnak, jeltől vezet jelig. Úgy mondják, hogy az Út már a döntéssel elkezdődik. Mindent könnyen megkapok, amire szükségem lehet az úton. Ha épp nincs rá anyagi keretem, ajándékba. Meghat az emberek jósága és segítő szándéka, ahogy támogatni igyekeznek. És épp ez a camino szellemisége és az Úton járóké - a szellemi utak követőiké -, hogy mindig azt kapod, ami a szíved vágya, de annyit és akkor amennyire és amikor szükséged van rá. Mindennek megvan az ok-okozata, a tanítása és igazából annyi a feladat, hogy tárjuk ki szíveinket, állítsuk le a háttérben folyamatosan okoskodó elménket. Igazából ezt az érzést vágyom átélni újra és újra, hinni és tapasztalni a gondviselést és érezni a flow puha áramát és könnyű, simogató létezését. Keresem a világban azt a valamit, valami rejtettet, ami valahol a dolgok végén a világ megértését, elfogadását jelenti. Ez valahol az önmegismerés, a kimondhatatlan érzések, és az a láthatatlan erő, ami a világ cementjét alkotja.
Nagyon szeretem Weörös Sándor gyönyörű sorait.
Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.